Köztéri takarítás

Köztéri takarítás volt október 30-án Hattyas telepen.


Őszi köztéri takarításra került sor október 30-án, szombat délután. Jó volt látni, hogy milyen sokunkat érdekel környezetünknek a tisztasága. Szeretnénk külön köszönetet mondani a családos takarítóknak, akik szép számmal voltak jelen. A sok szorgos kéz munkájának eredménye a több mint 40 zsák szemét, amit a végén az első buszmegálló mellett kijelölt gyűjtőhelyen helyeztünk el. A takarítást a megszokott útvonalon kezdtük: a játszótértől az útig, majd a kerékpárút mellett a kiserdőn keresztül fel a vasúti átjáróig, és vissza a túloldalon a buszmegállóig. Egy csoport az Óbébai megálló környékét takarította. Erőinket a nagyobb létszám miatt többfelé tudtuk csoportosítani, így párhuzamosan több helyszínen folyt a takarítás. A „fekete leves” – a délután végén következett, a kikötőhöz vezető utak mentén hatalmas mennyiségű szemét várt ránk. Novák Csaba segítségével az itt jól megtömött zsákokat is sikerült a gyűjtőhelyre elszállítani. Zárásnak zsíroskenyér és szörp várta a résztvevőket. Köszönjük az önkéntesek munkáját, köszönük a segítségüket.
Sajnos, egy héttel később a Rendező téren lévő hulladékszigeten ismét elszomorító kép fogadott bennünket. Papírdobozok, több kilogramm száraz kenyér, összezsákolt száraz levél, egy doboz „aszalt” körte, néhány műanyag tárgy a földön szanaszét. Hogy miért? És miért nem oda, ahol befogadják? Sokan kérdezzük. A gyűjtőkre több helyen ismét kihelyezték a beledobható szemét anyagának a nevét, de rajzos formában is leolvashatóak. Talán ilyen okok vezettek a téren elhelyezett hulladéksziget november 9-cel való megszüntetéséhez.