Gyerektábor az Összefogás Házában

2018. június 18-22-ig nyári gyerektábort tartott a Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület Nacsa Jánosné vezetésével. 18-án, hétfőn reggel különjáratú busszal elindultak a táborozók. Nagyon jó helyet találtunk a gyerekek számára az „ott alvós” részhez, az ásotthalmi Majoros tanyán nagy szeretettel fogadtak bennünket. A rengeteg kiváló játékkal és a fejlesztő foglalkozásokkal a gyerekeket abszolút le tudtuk kötni, egy perc nem telhetett unatkozással. Az Ásotthalmi Erdészeti Iskola egyik vadász-tanárának előadása az erdőben élő állatokról és növényekről, kürtőskalács készítés, kézműveskedés, nyárson sütögetés, a Ki Mit Tud vetélkedő igazán gazdag program volt. A csütörtöki visszaérkezés után a gyerekek lelkesen mesélték kalandjaikat. A tábor utolsó napján, pénteken állatvédők interaktív előadást tartottak a felelős állattartásról, majd délután a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretein belül a szegedi MÁV Fűtőházban voltunk és minden megtudhattuk telepi nagyapáink munkájáról, a vasutasságról és a vonatokról. Jól elfáradtunk mindannyian. Köszönjük Nógrádi Tibor képviselő úrnak a különjáratú buszt az utaztatásunkhoz, Nacsa Jánosnénak a rengeteg szervező munkát és a tábor lebonyolítását, Papes Fanninak a szervező munkában nyújtott segítséget, a szülőknek a bizalmat, hogy ránk merték bízni kincseiket, a gyerekeknek az aktív részvételt, a segítőknek, Babinszky Istvánné Marikának és a két Ica néninek (Laucsek Andrásné és Bene Ilona) a gyerekek kiszolgálásában, foglakozások lebonyolításában nyújtott segítségét, a Majoros tanya tulajdonosának Majoros Zsuzsikának a kiváló helyet és türelmet, a konyhás néniknek a finom, igazi házias ételeket. Jó pihenést kívánunk a nyárra mindenkinek!