XIX. Hattyas Kupa Klebelsberg-telepen

XIX. Hattyas Kupa

  1. 09. 10-11.

Idén XIX. alkalommal került megrendezésre nagysikerű sporteseményünk a Hattyas Kupa, az Összefogás Házában. A szombati napon már reggel 8 órától megkezdődtek az amatőr futballcsapatok csoportmérkőzései. Ebben a kategóriában nyolc csapat indult: Amper Festők, Amper Festők Fakó, Apafoci, Betonkeverők, Bunker FC, Fanatiqs Sex-Tett, Füstölgő Ászok, Majdnem Mindegy. A csoportmérkőzések az egész délelőtt folyamán zajlottak és egyre nagyobb szurkolótábor éltette a versenyzőket. Miközben a focipályán folytak a meccsek, a Faházban és az udvaron Pingpong – és Lábtengóverseny zajlott. Míg a kissé fáradt focisták szusszantak egyet, 13:00-tól a gyerekeké volt a pálya egy barátságos mérkőzés erejéig, amelynek végén mindenki finom jutalomban részesült. Ezután ismét a felnőttek foglalták el a salakost, és mindenki izgatottan várta, hogy melyik csapatok küzdenek az egyes helyezésekért. A döntő előtt Hetesrúgó versenyt is rendeztünk, melynek győztese szintén számíthatott egy trófeára. A végső mérkőzést a Majdnem Mindegy és a Betonkeverők csapatok játszották, az előbbi győzött és ezzel az egész tornát is megnyerte. Mindeközben a szakácsok is serénykedtek, hiszen a trófeák kiosztása után finom vacsora várt a fáradt játékosokra és a lelkes szurkolótáborra is.

A XIX. Hattyas Kupát, immár zsinórban ötödik alkalommal, a Majdnem Mindegy csapata nyerte meg, másodikok a Betonkeverők, harmadik helyen pedig a Füstölgő Ászok végeztek. Az eredményhirdetéskor nemcsak az első három csapatot, hanem kiemelkedő játékosokat és a napközben zajló egyéb versenyek győzteseit is díjaztuk. A legjobb játékos: Papp László (Amper Festők), a legjobb kapus: Novák Csaba (Majdnem Mindegy), a gól király: Bagényi Tamás (Amper Festők Fakó) lett. A Pingpongverseny nyertese: Kertész Norbert, a Lábtengóverseny győztese a Tápai Viktor – Kató Tamás páros, a Hetesrúgó versenyben pedig Damjanov Zsolt vitte el a legjobbnak járó díjat.

A vacsorára elkészített finom és kiadós sültes tálak elfogyasztása után pedig hajnalig mulatott mindenki.

A Kupa második napján, vasárnap a Szeged Környékén játszó öregfiú csapatok foglalták el a pályát. A kategóriában három csapat indult: a Szentmihály, a Sándorfalva és a SZEOL AK. A kevés induló miatt hamar hirdethetünk győztest. Az első helyezett a SZEOL AK, a második a Sándorfalva lett, a dobogó harmadik fokán pedig a Szentmihály zárt. Az előző naphoz hasonlóan ismét kiosztottuk a legjobb játékosnak: Paulik Krisztián (Szentmihály), a legjobb kapusnak: Mihály István (Sándorfalva) és a gól királynak: Mádi József (SZEOL AK) járó trófeákat is. Ismét finom ebédet köszönhettünk a szakácsoknak, majd a rendezvény utolsó meccse következett. Klebelsberg-telepiek csapata játszott a meghívott vendégek: a Szegedi Média Válogatott ellen. A küzdelem nagyon szoros volt a mérkőzés végére 1:1 lett az eredmény, így hetesek döntöttek a győztesről. Ami, bár ha a szurkolók számát nézzük mindenképpen Hattyas nyert volna, a Média Válogatott lett.

A XIX. Hattyas Kupa ezzel véget ért, köszönjük támogatóinknak: Bakony Zoltán, Kulacsik János, Huszta János, Tóth és Társa Savanyító Üzem, Virágos Kert, B&B Vegyesbolt, Kószó Tibor, Nógrádi Tibor és segítőinknek: Takács Péter, Varga Oszkár és Edit, Varga András, Vetró Péter, Borsos Máté, Csala Péter, Temesvári Gábor, Szabó Ádám, Idősebb és Ifj. Gregus Zoltán, Horváth József „Puki bácsi”, Kismárton Katalin, Farkasné Kismárton Éva, Szabóné Vásárhelyi Krisztina, Nagy Czirók Emőke, Szárics József, Fazekasné Terike, Vassné Kati, Ágostonné Zsóka, Kiss Gábor és Kissné Sere Anna, Marosiné Ildi, Újvári Edit, Gáspárné Zsuzsi, Vetróné Csilla, Somogyiné Gizike, Szabó Megán, Szkarlett, Novák Csaba, Terjékné Cili, Haskó Eszter, Haskó Csilla, Kaszper Blanka, Kismárton Zsolt, hogy közreműködésükkel folytathattuk a hagyományt.

 

Jövőre pedig mindenkit szeretettel várunk a jubileumi XX. Hattyas Kupára!