Megkezdődött a PILOT

Hatalmas öröm ez a Klebelsberg-telepi lakosoknak, hogy 40 év várakozás után végre történik valami változás.

Dr. Kozák Péter a Szeged 365 napilapnak adott interjújában elmondta hogy az augusztus közepén megtartott lakossági fórum után a munka egy kisebb növényirtással vette kezdetét, amelyet a beavatkozási területen lévő meder lezárása és víztelenítése, majd a teszthez szükséges mederüledék első részének kitermelése követett

365 Szeged · Interjú Kozák Péterrel

A Szeged365.hu az ATIVIZIG igazgatóját, Kozák Pétert ezúttal az Összefogás Házában tartott lakossági fórumon elhangzott ígéretéről kérdezte. A fórum egyébként, ahol a környéken élők képviseltették magukat, pont úgy, mint a tavalyi évben megrendezett, ismét szenvedélyes hangulatban telt el. Az eseményen a vezérigazgató leszögezte, a cél a lehető legkisebb környezeti hatással, viszont a lehető legnagyobb hatékonysággal végrehajtani a pilot-tesztet, amire 19 hét áll rendelkezésre. Mindezt ma lapunknak ismét megerősítette. Ezen felül pedig elmondta, hogy a pilot-teszthez egy beavatkozási tervre volt szükség, amelynek része volt többek között egy természetvédelmi engedélykérelem a növényirtáshoz, egy levegőtisztaság védelmi dokumentációhoz, továbbá egy szag és veszélyes anyag kibocsátási, bűzmérési tervhez is. Ezen tervnek megfelelve az augusztus közepén megtartott lakossági fórum után a munka egy kisebb növényirtással vette kezdetét, amelyet a beavatkozási területen lévő meder lezárása és víztelenítése, majd a teszthez szükséges mederüledék első részének kitermelése követett.

Az igazgató arra a kérdésre, hogy ennek a procedúrának mikor lesz vége, azt válaszolta: nagyjából másfél, két év biztosan kell majd ahhoz, hogy feltérképezzék, hogy a fentebb említettek közül melyik módszerrel lenne a legalkalmasabb eltávolítani az iszapból a káros anyagokat és aztán vélhetően ugyanennyi időre lesz szükség a kármentesítéshez is.